Ezen a munkán kivételesen nem panelban létesítettünk beépített tartályt, hanem régi bérű téglaépületben!
Mi nem az első szerelők voltunk akik oda kerültünk, és rajtunk kívül mindenki azt mondta, hogy lehetetlen megcsinálni, kevés a hely, a 2 lakás közti födémet át kell törni és kicserélni az eternit ágat és egy egész nagy munkát csinálni belőle! Normális helyzetben mi is ezt mondtuk volna, de nem volt opció a 2 lakás összenyitása! Több okból is, de ezt most nem taglalnám!
Szóval az eternit ágat meg kellett tartani, a lefolyó még mélyen sem volt, mert a talajból a lefolyócső fele konkrétan kilógott, ezzel együtt nem is értem, hogy házgyári állapot szerint ez miért így lett megcsinálva, mert a födémszerkezetben elfért volna mélyebben is!
A képeken lehet látni, hogy milyen magasan van a lefolyó, azt is, hogy eternit! Továbbá, hogy milyen keskeny ahova a tartálynak el kell, hogy férjen, és ráadásul a fürdőszoba ajtajából fényképeztünk! Az egész fürdő és WC helyiség nem volt szélesebb kb. 120-130 cm-nél!
A geberit beépített WC tartály úgynevezett önhordó vagy hívható gipszkartonos verziónak is! (ezt a tulajdonos hozta) Ezt kellett beszerelni! A nehézséget az okozta, hogy ezeknek a gipszkartonos tartályoknak van lába, és a láb konkrétan útban volt, de csak azért, mert a tartály 8 cm vastag volt csak, ez gyárilag egy keskenyített verzió, a normál beépített tartály vastagsága kb. 16 cm szokott lenni gyártótól függően.
Szóval volt egy lábunk ami útban volt, e mellé még jött, hogy ha 110-es PVC csövet használtunk volna, nem tudtuk volna tartani sem a métervonalat, sem a meglévő helyünk közepét! Szóval mindent 90-es PP idomokkal kellett megoldanunk, úgy, hogy a láb kicsi nyúlványát még így is ki kellett kerülnünk 2 db 45"-kal, ezeket a 45"-kat meg be kellett vésni az oldalfalba!
Joggal merülhet fel az a kérdés, hogy mi lett a stabilitással?
Hát az, hogy csináltunk egy lukat a beépítő kereten a falba került egy speciális tipli, és menetesszárral fakötési alátéttel és anyákkal kívül-belül mm-es pontossággal be tudtuk állítani és tudtunk neki támasztékot biztosítani! A függőleges irányú terhelést meg megmondtuk a tulajnak, hogy a kőműves fixen tegye tömörré az egész alját, falazza be és nem lesz semmi gond!
Itt látható a beépítésünk:
Szóval egy kis fantáziával és egy kis átgondolással még nem volt olyan hely, ahova ne tudtunk volna beépíteni tartályt!