Pincei lefolyóvezeték csőrepedése  (Megtekintve 10043 alkalommal)

Nem elérhető Admin

  • Tulajdonos
  • Közép haladó
  • *****
  • Hozzászólások: 232
  • Mindenes
    • Vízszerelő Budapest
Pincei lefolyóvezeték csőrepedése
« Dátum: 2020.Október.25 - Vasárnap 12:45:05 »
A vízszerelés sajnos nem csak a szép és könnyű munkákról szól! És nem csak a lakáson belül lehetnek gondok a vízhálózattal!

Itt éppen egy pincei alapvezetéken kellett cserét/javítást eszközölni, pedig a társasház már korábban kicseréltette a régi házgyári strangot, műanyag PVC csőre! DE még ez sem jelenti azt, hogy a csőrepedések nem következhetnek be! Főleg, úgy, hogy a társasházban lakók igazán meglepő dolgokat tudnak letuszkolni a WC-n :) DE még olyat is letudnak küldeni a lefolyón ami bele se fér a csészének a lefolyójába, így fogalmam sincs, hogy milyen varázslók lakhatnak a lakásokban!

Ezeken a képeken azt lehet látni, hogy egy meglehetősen kemény PVC idom a fordulásnál, hogy szakadt ki, nem kis lukat hagyva (fél tenyérnyi), és, hát egy ekkora lukon keresztül nem kevés víz tud kikerülni a pincébe, nem kevés kárt okozva, nem beszélve az egészségre káros anyagokról/szagokról!








Így, hogy hozzá kellett nyúlnunk a lefolyóhoz, egy kicsit javítottunk is rajta, mert az elődök beraktak úgy 2 db 90" -ot úgy, hogy nem volt meg a kellő lejtése! Sőt még kontrában is állt! Hogy amikor azt csinálták, miért ezt a megoldást választották az egy nagyon jó kérdés, lehet, hogy nem volt náluk a megfelelő mennyiségű anyag, és hát azzal kellett megoldani ami volt.

Így néz ki az új cső beépítve:








Érdemes a nehéz, kemény, éles dolgokat nem lekínozni a WC-n mert azzal, ha nem is a lakáson belül fogsz kárt okozni, de, ha esik több emeletet a pincében gondot okozhat! És a pince még a jobb, ha ott történik! Gondoljatok bele, hogyha ez egy több szintes családiháznál történik, ahol a lefolyócső bemegy az épület alá, ott milyen kárt fog okozni! És sokkal később is lehet észre venni, főleg, ha az alap szigetelése megfelelő akkor már csak az fog gondot okozni, hogy a gyökerek benő a lefolyóba és dugulás lesz! A végeredmény az lesz, hogy a föld a lakásban derékig fog érni ott ahol bemegy az alap alá a lefolyó!
Szerző: Závodszki Dániel

Budapest összes kerületében vállalunk vízszerelést, profi vízvezeték szerelő csapatunk áll rendelkezésére! 1 kerület, 2 kerület, 3 kerület, 4 kerület, 5 kerület, 6 kerület, 7 kerület, 8 kerület, 9 kerület, 10 kerület, 11 kerület, 12 kerület, 13 kerület, 14 kerület, 15 kerület, 16 kerület, 17 kerület, 18 kerület, 19 kerület, 20 kerület, 21 kerület, 22 kerület, 23 kerület.

Várjuk hívását!

 

Ajánlott Cikkek

Szűrőbetét csere

Indította Admin

Vezetékes víznél, talán nem annyira fontos a víznek a tisztítása mint a fúrt kutakénál, de ha valakinek gondja van a csapvízzel ízlelés, allergia vagy bármilyen más oknál fogva természetesen azt is lehet tisztítani!

Ebben a pár sorban egy családi házban, pontosabban nyaralóban cseréltünk szűrőbetéteket, az épület fúrt kútról van ellátva vízzel mert a közművek közül pont a vezetékes vizet "felejtették" el.

A kutaknál míg nincs bevizsgálva mindig úgy állj

Monoblokkos WC tartály javítás

Indította Admin

Vízvezeték szerelőként, a monoblokkos WC tartályokat az egyik legkönnyebb javítani! Főleg, ha Geberit márkájúak a belső alkatrészek!

A monoblokkos WC-k érdekesek, mert az esetek 95%-ban szabványosak. Ez mit is jelent? Azt, hogyha egy alkatrész kompletten cserére szorul, nem kell vadászni hozzá az alkatrészeket, és 10-20-30 telefonhívást lebonyolítani, mert a geberit monoblokkos alkatrészek a porcelán tartályok 95%-hoz problémamentesen szerelhető!

Lehet külön kapn

Panel radiátor szerelés

Indította Admin

Panel radiátor szerelés

Gyakori eset, hogy a megrendelők ezt hagyják az utolsó pillanatra vagy akár az utolsó pillanat utánra!
Ebben a rövid leírásban a panel lakásokban való radiátor szerelésről esik pár szó!
Panel lakásoknál figyeljünk oda, hogy mikor van kiírva a liftbe vagy a faliújságra, hogy mikor van leengedve nyáron a fűtési rendszer! Minden évben van egy ilyen „karbantartási lehetőség” ilyenkor a távfűtő művek leengedi a vizet a fűtési rendszerből